2013.09.07. 17:55

El sem hiszem

matek_1378569337.PNG_1020x70

2013.09.04. 10:15

3/3

Igazából fogalmam sincs, hogy jutottam el a 3. tárgyfelvételig egy első féléves tárgyból.... Najó talán van.

Lustaság, nem elégséges felkészültség, ez jellemezte az első két vizsgámat. A 3-ra már készültem becsülettel, ott a szivatás szó állt félkövéren a lapon, majd az emlékezetes 5. vizsgámról úgy jöttem ki, hogy ha ez nincs meg, akkor világvége van, és nem lett meg. Öt olyan pont hiányzott, amit szerintem meg lehetett volna adni, mégsem kaptam meg, így sajnos buktam megint a tárgyat.

Törés volt számomra, hatalmas, de ha ettől boldogok, akkor remélem jó nyaruk volt. Nekem kevésbé. Matektanárhoz jártam, újra nekiálltam és a legelejétől alaposan felkészültem. Fárasztó volt, sok időt elvett és nem is volt nyár feelingem, de most tényleg úgy érzem, ha nem fog sikerülni holnap, akkor meg is érdemlem és mehetek betonozni.

Az elmondások alapján a vizsgakurzus mindig könnyebb, illetve legalábbis nem szivatós. Nem reménykedem semmiben, alaposan felkészültem egy 60 lapos spirálfüzet és sok-sok lefűzőbugyinyi papír teleírva megoldott feladatokkal, megoldásmenetekkel, szóval úgy érzem mostanra tényleg alaposan felkészültem.

Nem tartom magam hülyegyereknek, bár igaz a mondás, miszerint bekerülni könnyebb, mint bent maradni, de nem tudom elhinni, hogy ennyire hülye lennék, mikor az összes tárgyam megvan, nem is annyira gázul, hogy épphogykettes (vannak ilyenek is természetesen), és egy ilyen tárgy pedig szivat.

Stay tuned holnapig, és szorítsatok nekem 8.30-tól 10-ig.

2013.08.22. 18:05

Klasszikus

Tavaly ilyenkor még vártam, mint friss gólya az önálló életet, egyedül, idén kicsit felemás érzésekkel fogok költözni, az eleje nagyon fura lesz, megint egyedül lenni, és az, hogy mindenki hiányzik. Azonban várom is, hiszen én osztom be az időm, a feladataim, kicsit lazább lesz minden, ami nem feltétlenül jó, de jelen pillanatban erre vágyom.

Jó lesz újra találkozni az ország másik felében élő barátokkal is, akikkel a nyáron nem nagyon sikerült beszélni. Jó lesz újra úgy bemenni, hogy "Nem megyünk el ikeázni inkább?" (megj: előadás helyett)

Rossz lesz, őszi szünetben izzadni, majd a ZH héten teljesíteni, rossz lesz a téli vizsgaidőszakban vért izzadva teljesíteni, két nap (karácsony) kivételével, azonban várom a 2. évet. Teljesítenék is, jobban mint eddig, és a suli jó oldalát is várom, azt, amikor nem kell feltétlen mindenhová bejárni, nem kell tele táskát cipelni minden áldott nap és nem kell hazaérvén egyből azon agyalni, milyen dolgozat lesz másnap.

Összességében eddig tetszik az egyetemi lét. Ti hogy vagytok ezzel? Hogyan éltétek meg életetek eme 5 évét?

2013.08.15. 10:41

Kedvem

2013.08.15. 10:41

Ki vagyok én?

selfshot_1376318390.jpg_1844x1383

Én vagyok én. Nézz csak meg, az ő arca mögé bújva írom a blogot. Született '94 telén.

2013.08.12. 16:37

Nyár

Kicsit nyűgös, kicsit szar, de nyár van. Helyzetjelentés következik, amolyan nyitó poszt formában.

Kezdjük ott, hogy sokadik blogom, de nem is érdekel, mindig jön újabb és újabb, amivel szemetelem tele az internetet. Who cares?!

Nyár, nekem is mint diáknak a várva várt messiás, azonban valahogy mégsem, hiszen egyrészt: nem találtam munkát, másfelől pedig sikeresen összeszedtem főiskolás pályafutásom első lehetőségét egy őszi féléves vizsgakurzusra, ami miatt a nyaram a tanulásról szól. Ciki vagy nem, én úgy fogom fel, hogy most van időm, most muszáj és amúgy sem én vagyok az első, de nem is az utolsó, aki ebben  cipőben jár.

Azért félteni nem kell voltam nyaralni, igaz nem sokat, egy Balaton Sound, pár egynapos program és egy hét Sopronban és környékén, ami beesett, azóta viszont gőzerővel megy a tanulás.

A blogot személyes blognak szánom, vagy olvasod, vagy nem, lelked rajta, kommentelni egyelőre lehet. Moderáció nélkül. Tetszik? Oszd meg. A blog CC licenc alatt fut (lásd jobb oldalt). A többit később...

Geri

süti beállítások módosítása